2011. március 24., csütörtök

KÁLI 30 - bővebben


A 30 kilométeres táv Kékkútig megegyezik a Káli 60-éval. Kari bácsi
kilátójától a falu főutcáján érjük el a bizánci Theodora császárné kedvenc  italát adó forrást, ami egyben a Theodora-tanösvénynek is kiinduló pontja.  Az ösvény  gyes nevezetes pontjait madárfejes oszlopok és tájékoztató  táblák jelzik, ezekből ismerhetjük meg a Medence növény -és állatvilágát:  a sokféle orchidea-fajtól a mocsári teknősig. Geolgiai ritkaságokról és öskövületek lelőhelyéröl is ugyanúgy tudomást szerezhetünk, mint a  karsztforrásokról és tavakról, vagy éppen a Kornyi-tó csodálatos  madárvilágáról. Utunk éppen ez utóbbi mellett vezet, majd átvágva a köveskál-kővágóörsi
országúton a Pusztapalota romjait érintve földúton jutunk el a sóstókáli templomromig. A romtól a Burnót-patak hídján átkelve elérjük a Dani-kút melletti lovasudvart, ahonnét aszfaltúton jutunk el Kővágóörs határába. A faluba érve ismét megcsodálhatjuk a híres Kőtenger egy darabját. A községben a sok műemléki paraszt- és kisnemesi ház, az úgynevezett "dactemplom" és a régi ( mára már romos ) zsinagóga érdemel figyelmet. A faluból a piros turistajelzésen vágunk neki az utolsó emelkedőnek, hogy a Fülöp-hegy kilátójából még egy búcsúpillantást vethessünk a Káli-medencére. Meredek ösvényen és lépcsőkön tesszük
 meg az utolsó lépéseket Révfülöp szélső utcájáig.

2011. március 23., szerda

KÁLI 15

 KÁLI 15 - röviden 

Az ábrahámhegyi vasútállomásról kellemes sétaúttal jutunk a község fölött magasodó vörös homokkő-dombra, majd a Csönge-hegy tövében rejtőzködő gótikus erdei kolostor romjaihoz. A templom árnyas tisztás közepén egy aprócska dombon emelkedik. Az út innen erdőben, majd szőlőhegyen át vezet Salföld szélső házaihoz, végül  a Természetvédelmi Majorhoz. A néhány tucat lelkes kis falu jellegzetes Balaton-felvidéki település, házainak  homlokzatát változatosan szép vakolatdíszek ékesítik.
A község határában csodálhatjuk meg a védelem alatt álló Kőtengert, ami a hajdani összefüggő kőhátság emlékét idézi.

Innen Ábrahámhegy irányába,  aszfaltozott úton érjük el a Burnót-patak hídját, ahonnan rövid, de meredek emelkedővel kapaszkodunk fel a  Rendesi – hegyre. Erdei úton érünk el a rendesi kőbányáig, majd Kővágóörs előtt még letérünk a dombról az Ürömföldi – dűlőre. Kitérőt teszünk a régi Mosóházhoz, amelynek medencéjét állandó hőfokú forrás táplálja. Innen rövidesen Kővágóörsre érkezünk. A faluból a fülöp-hegyi Milleniumi Kilátó felé vesszük az irányt, ahol még egy pillantással elbúcsúzhatunk a Káli-medencétől, majdkellemes sétaúton csakhamar Révfülöp utcáin találjuk magunkat.







 

KÁLI 60 - bővebben

A túra Ábrahámhegyről indul. A vörös homokkő-dombok által övezett, mediterrán klímájú völgykatlanban fekszik a már a rómaiak által is kedvelt település. A salföldi műúton haladva, a Balaton-partot szegélyező szelíd domboldalak tetejéről beláthatjuk az egész Káli-medencét. Kellemes erdei úton érjük el Salföld román-gótikus kolostorának romjait, majd a Balatoni Kék túra útvonalát követve a Cseres-hegynél felkapaszkodunk Balaton-felvidék egyik szép vulkáni hegyére, a Tóti-hegyre. Ha kigyönyörködtük magunkat a panorámában, Salföld felé vesszük az irányt. A piciny faluban megcsodálhatjuk a Balaton-felvidék oly jellegzetes meszelt vakolatdíszes házhomlokzatait, a népi építészet remekeit. Salföldet Kékkúttal korábban csak egy dülőút kötötte össze, ezen haladva kitérőt tehetünk a Kütyü-domb vulkáni szikláihoz, vagy a kékkúti Nagy-kút forrásához. Ez utóbbi már a római kor óta ismert, környékéről gazdag ókori régészeti lelet került el. A faluba érkezve elsők között a többszáz éves, meseszerű műemlék tájház tűnik fel, de   a település többi épülete is figyelemre méltó. A templomhoz érve régi löszúton jutunk fel a szőlőhegyi pincékhez, ahol a fenséges kilátás mellé még egy pohár erős, zamatos bor is kerül. Ezen az úton vissza a faluba, ennek határában találjuk a bizánci Theodora császárné kedvenc italát adó savanyúvíz-forrást. A palackozóüzem patak felőli kerítésének tövében található a kiépített forrás, kitűnő friss, enyhén szénsavas vizével. Innen indul a Theodora tanösvény, melynek egyes pontjait madárfejes oszlopok jelzik, a Medence látnivalóiról színes képekkel illusztrált táblák tájékoztatnak. Ezekből ismerhetjük meg a Medence növény- és állatvilágát: a sokféle orchideafajtól a mocsári teknősig. Geológiai ritkaságokról és őskövületek lelőhelyéről is ugyanúgy tudomást szerezhetünk, mint a  karsztforrásokról és tavakról, vagy éppen a Kornyi-tó csodálatos madárvilágáról. Pár száz méter múlva utunk elágazáshoz ér, és az Idő ösvényén érjük el a kerekikáli templomromot, mely felett a dombon honfoglalás-kori földvár sáncai láthatók. Innen Mindszentkálla felé vesszük az irányt. A falu neve a honfoglalás körül itt letelepedett Kál nemzetség emlékét őrzi, hasonlóan a Medence még létező, vagy már elpusztult, csak romjaiban fellelhető településeihez (Szentbékkálla, Köveskál, Kerekikál, Sóstókál). A falu templomához közel, a Kopasz-hegy keleti lábánál találjuk, a törökök által felperzselt Kisfalud templomromját.
Nem messze innen mintegy 277 bazaltlépcsőn juthatunk a hegytetőn lévő egykori bazalttufa-bányába, majd a régi bányaúton leereszkedve ismét a templomromhoz érünk. Innen észak felé gyalogösvény vezet a falu határáig, ahol rácsatlakozunk az országos Kék túra útvonalára. Szentbékkálla előtt egy piciny fennsíkra érve belecsöppenünk a Kőtenger kellős közepébe. A változatos és sokszor meghökkentő formákat mutató óriás sziklatömbök, ingókövek, szél és víz marta kőhátak, a repedésekben megkapaszkodott cserjék és göcsörtös fácskák, az ágak közül elbukkanó messzi templomtornyok, háztetők, régmúlt idők meghitt idilljét idézik. Mielőtt elérnénk a falu szélét, utunk a középkori Velétei püspöki palota romjához vezet. A falu szép műemlék temploma mellett elhaladva a lejtős kis utcák után már a Fekete-hegyre kapaszkodunk. Szurdokvölgyön és meredek kaptatókon haladva egy fennsíkra, majd egy kis tengerszem után az Eötvös-kilátóhoz érünk. Kelet felé haladva leereszkedünk a Burnót-(Dobogó-)patak völgyébe, ahol a lankák alján kis árpád-kori falucska bújik meg - Balatonhenye. A község  szaki határában a Dobogó-patak völgyéből festői karszt-fennsíkra jutunk, majd Monoszlót érintve megmásszuk a 337 m magas Hegyes-tűt. A hegy északi felét az egykori kőbánya lefejtette, a vissza maradt közel 50 méter magas bányafal  azonban felfedi az 5-6 millió évvel ezelőtt működött vulkán belsejét. A megdermedt láva sokszögletű oszlopok ezreibe vált el,
a látvány egyedülálló és lenyűgöző. A bányából borókás, ligetes hegyoldalon ereszkedünk le a köveskáli országútra, majd a Balatoni Kék túra útvonalán érintjük a sóstókáli templomromot. Innen a Kőtenger szélén jutunk el Kővágóörsre, ahonnan szép erdei út vezet a fülöp-hegyi Millenniumi Kilátóhoz. Búcsúpillantást vetve a Medencére  csakhamar Révfülöp utcáin járunk.









2011. március 11., péntek

"A KÁLITÚRA"

Akik már voltak nekik nem kell ecsetelni, hogy miért érdemes eljönni....

Akik pedig csak hallottak róla.... ők többnyire a fergeteges hangulatról, a csodálatos természeti látnivalókról hallanak...
Meg azt, hogy "Jövőre gyere mindenképpen!"



KÁLI 15
Könnyű, 15 kilométeres túra kisgyermekes családoknak és azoknak akik még nem biztosak a dolgukban és csak ismerkednek a túrázás örömeivel vagy nem bíznak magukban, hogy a 30 km is könnyen megy.
(Részletesebb útvonal kiírás a Teljesítménytúrázók Társasága weblapján.)


KÁLI 30
Baráti társaságoknak a legjobb választás. Nem olyan megerőltető, hogy átlagos erőnléttel ne lehessen teljesíteni, és közben remek beszélgetésekre adódik lehetőség.
(Részletesebb útvonal kiírás a Teljesítménytúrázók Társasága weblapján.)



KÁLI 60
Felkészült túrázóknak ajánljuk....
(Részletesebb útvonal kiírás a Teljesítménytúrázók Társasága weblapján.)


 KÁLI 40/50 (kerékpáros)
Kellemes tekergés a Káli-medence közútjain...
Tavaly többen jelezték, hogy szívesebben bicikliznének többet is, ezért megcsináltuk a Káli 50-et is.
(Részletesebb útvonal kiírás a Teljesítménytúrázók Társasága weblapján.)





.

az egyesületről röviden...

A Kőtenger Természetjáró Egyesület fő célja minél szélesebb körben megismertetni a Káli-medence természeti értékeit. ....